VDA 5

Megjelent az új VDA5 kézikönyv

Ami az amerikai autóiparban az MSA kézikönyv, az a német autóiparban a VDA 5 kézikönyv, melynek az aktualizált kiadása 2022 nyarán jelent meg. Amellett, hogy az éppen 10 évvel ezelőtt kiadott kötet egy alapos felülvizsgálaton és átdolgozáson esett át, az új verzió - igazodva az autóipar megváltozott követelményeihez - jelentősen bővült is, hiszen több mint 60 oldallal vastagabb elődjénél.


A fogalmak pontosításán, és az MSA 4-es kötethez való közeledésén túl két teljesen új fejezet is helyet kapott.

Az egyik fejezetet a vizsgálati folyamatok menedzsmentjének szentelték, ahol segítséget nyújtanak a teljes folyamatban résztvevő minden érintettnek. Tisztázódnak az egyes feladatok és kompetenciák olyan szereplők számára, mint a beszerzés, termékfejlesztés, mérőeszköz felelős, kalibráló személyzet, folyamat auditor, stb. Teszik mindezt az IATF 16949-ből már ismerős, kockázat-alapú megközelítéssel, a folyamatok tervezhetőségét szem előtt tartva.

A másik, szintén új fejezet a megismert képességek folyamatos felügyeletét részletezi a tervezéstől a bevezetésen át a dokumentálásig, mindezt alaposabban kifejtve, mint ahogy azt a második kiadás tette.

Bővült az attributív vizsgálatok képességének igazolásáról szóló rész (Bowker, Cohen és Fleiss kappa, Kendall konkordáns együtthatók), valamint részletesebb segítséget kapnak a felhasználók a mérőszoftverek validálásának, és a szűk, illetve egyoldalú tűrések kezelésének terén.

VDA 5 központi képzésre itt jelentkezhet

VDA 5 kihelyezett képzésre itt kérhet árajánlatot